Azért nem a könyvtárban, mert kevés itt a könyv. Na de majd nemsokára! :)

„...Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted...”

Mondta Petőfi. Hű, már sokadjára vettem ezt elő.

Bennem is még homályos, hogy mit is akarok most mondani. Talán csak két dolgot. Az egyik a disszonancia saját magammal. Mik azok a dolgok, amik úgymond az elveim, és én mennyiben mondom ki ezeket. Petőfi helyzete más volt, ő a kimondással már eleget is tett az elveinek, míg én egészen más síkon mozgok. Van valami, amit kimondok, és van valami, amit cselekszem. Akik nem látják a tetteimet, azok megítélhetnek a mondandóm, és a saját prekoncepcióik alapján. Akik a tetteimet is ismerik, azok megláthatják az esetleges ellentmondásokat a két dolog között.

Az egyik motivációm, hogy mást mondjak, mint amit teszek, az a magam elfogadtatása a külvilággal. Tehát hamis képet mutatok magamról, hogy jobban szeressenek, vagy egyáltalán. Mi lehet még emögött? Lehet, hogy olyan ember szeretnék lenni, mint amilyennek beállítom magam? De miért, az mitől lenne jobb, mint ami vagyok amúgy is?

Szerintem amúgy sok különbség nincs, vagy legalábbis magamnak nagyon jól meg tudom magyarázni, hogy a tetteim pont belepottyannak az elveim által kifeszített hálóba. Nincsenek illúzióim, ugyanolyan könnyen meg lehet valószínűleg az ellenkezőjét is magyarázni, de erre még magam nem vállalkoztam.

Ez már kognitív disszonancia a javából. :D

A másik dolog pedig a viselkedésem mostanában. Egyre többet hallok-látok mostanában olyan megnyilvánulásokat az irányomba(n) (kell 'n'?), hogy „nem vagy rossz pasi, csinos, okos, kedves, humoros, sálálá vagy”, amik aranyos buksisimogatások (néha még tanácsok is jönnek mellé), de álljon meg a menet! Miért kapok én ilyeneket? Valahogy kiprovokálom, minden valószínűség szerint a batárkodásommal (gy.k.: tehetetlen, önbizalomhiányos nyivákolás a világ dolgain), vagy nevezzük akárhogy, de ezzel túlságosan is elkezdek hasonlítani az egyik ismerősömre, ami nem lenne jó. Már csak az ő példáján okulva is tudhatom, hogy ez nem vezet semmire, pláne semmi jóra, de hát talán vagyok én olyan okos, hogy ezt magamtól is tudjam.

Elkezdek hát figyelni magamra, hogy ne váltsak ki ilyen reakciókat, megpróbálom a problémát a gyökerénél kezelni. Ami baj lehet ezzel, hogy akinél már elértem, hogy buksisimogatva reagáljon rám, annál beskatulyázódhattam egy szánalom-gyufásdobozba, és már onnan fog szólni hozzám más helyzetben is. Na majd ehhez is okos leszek, és megoldom. :)