2009.11.24. 00:01| Szerző: Τunγacsáp

Emlékszem, egyszer egy vonatúton fél óráig hallgattam egy lány telefonbeszélgetését.

Elnézést, nem lány, fiatalasszony. Egy olyan nő tehát, akivel amúgy szívesen megismerkedtem volna, de kiderült, hogy ő már az elkötelezettség majdnem legmagasabb fokára lépett.

Az ifjú férjjel beszélgetett, méghozzá arról, hogy mennyibe került az esküvő, kinek milyen családtagja milyen költséget állt, kinek tartoznak...

Engem frusztrálna ez a téma. Legalábbis abban a szituációban, amiben ennek tanúja voltam. A fiatalasszony sem érezte magát túl jól, gyakran sóhajtozott.

Nem is tudom. Ez nyilván egy megkerülhetetlen téma, valamikor meg kell beszélni. De mikor? Szerintem lehetne rá jobb időpont, és módszer is, mint a napot elindítandó, munkába menet, telefonon. Nem tudom mikor lenne jó, majd mire aktuális lesz, kitalálom. :)

Amit én napravalóul szeretnék kapni és adni, az kimerül abban, hogy:

  • várlak haza/sietek haza hozzád!
  • gondolok rád (még ha nem is :))!
  • hazafelé vegyél tejet/mosóport/fizesd be a csekket/...!
  • ha már vannak gyerekek, akkor azok ügyes-bajos dolgai
  • szép napot, érezd jól magad!

A komolyabb témák maradhatnak estére, hétvégére. Nem mintha nem lennének fontosak bármikor, csak szeretném a lehetőségekhez mérten a legjobban érezni magam.

Azt hiszem a mai világban nem lehet ezt teljesen megvalósítani, szerencsére törekedni lehet rá.

Más.

Tegnap mentem hazafelé a kötöttpályán, megpillantottam az egyik kedvenc jónőmet, leültem vele szemben. Kisvártatva befutott egy lány is, ő is szemrevaló volt.

Mesélek egy kicsit, csak amit a röpke külső szemrevételezés alapján elmondhatok róluk. Akihez odaültem, ő egy kb. 30 éves nő, ízléses öltözködéssel, eltalált kiegészítőkkel. Van egy stílusa. Szerintem tud és mer vonzó lenni. Jó értelemben véve van rajta mit fogni, nem is tudom melyik kor nőideáljának felelne meg. Nem a pufók barokk, isten ments! Még szoknyában láttam néha, a vádlijának a formája remek, pedig a lábak nem az érdeklődésem középpontjai.

A másik lány vékony volt, de maradtak rajta női vonalak, 25 körüli, különleges arcú. Nem a pejoratív értelemben, azt úgy mondják, hogy érdekes. Őt még nem figyeltem meg annyira az idők folyamán, mint másik kedvencemet, ezért nem tudok több részletet írni.

Figyelmem magam felé irányítottam. Megkérdeztem magam, melyik lány kéne. Hát az, akihez leültem. Ő vonz. Ennyi, nincs mit ezen magyarázni. Szerintem nem racionális, lehet, hogy az illata, vagy a bőrének színe, vagy pont a teltsége miatt. Nem tudom. Talán kideríthetném.

Aztán megnéztem mit csinálnak. Elkezdtem racionálisan gondolkodni.

Akihez leültem, ő kinyomtatott papírokon jelölgetett tollal valamit, elég hosszan, nem éppen vidám arccal. Vitte haza a munkáját, gondolom. Biztos sok pénzt keres. Vagy azt akar keresni. Mikor látom, tényleg mindig ízlésesen öltözködik, és ritkán ugyanabba a ruhába. Irigylem, én ezt nem engedhetem meg magamnak, pedig szeretném.

A másik lány elővett egy kisregényt, nem tudtam elolvasni a borítóját, felcsapta a könyvjelzőnél, és olvasta. Én is ezt szoktam tenni, és szívesen tettem is volna, ha van nálam irodalom. De nem volt. Saját termés volt, azt gyomlálgattam egy kicsit, majd próbáltam alkotni, de nem ment. Én is dolgoztam egy kicsit, kitaláltam egy megoldást egy problémára, leírtam, aztán már csak ültem, és nézelődtem.

Tovább gondolkodtam. A regényolvasó lánynak szimpla hátizsákja van, sportcipőt húzott. Nem tudom miért, emiatt valahogy közelebb érzem magamhoz. Érdekesnek találtam ezt a gondolatomat, mert tudom, hogy engem a nőiességüket minél több formában kifejező nők vonzanak. Disszonanciát vélek felfedezni. Talán ott a megoldás, hogy nem érzem magam elég jónak egy olyan nőhöz, aki tetszik nekem? Valahol elnyomva ez lehet bennem. Racionálisan persze tudom, hogy ad1) nem én döntöm el úgyse, hogy jó vagyok-e valakinek, ad2) mi a francért kéne nekem más, mint olyasvalaki, aki tetszik?

Akihez leültem, egyszercsak hívást kap. Csilivili érintőképernyős telefonján beszél karácsonyi kívánságlistákról, és hogy ő könyvet szeretne. Nem olvas mostanában, igaz, nemrég megvette az aktuális női lektűrkönyvet, de egy nap alatt „kivégezte”.

Leszállok. Milyen kár nekem, hogy a regényolvasó lány a férjéhez megy haza! Remélem azóta van jobb témájuk a pénznél.

Címkék: én este  |   | 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://nekemvanblogom.blog.hu/api/trackback/id/tr641547851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Τunγacsáp 2011.03.02. 21:39:12

Na, ma megint láttam a két nőt egyszerre. Ma egyértelműen, zsigerből is a fiatalasszonyt választottam volna. A másik nő slampos volt, a fiatalasszony (de hülye szó ez :)) pedig nőcisen (ez még hülyébb) nézett ki.
süti beállítások módosítása