Nem azért írom, hogy kiderítsem, hányadik ilyen című poszt ez, de gyanítom, nem az első. :) (és valóban, negyedik :)) (Ja meg jut eszembe, éljek, éljek! Én vagyok az első!!! :))

Előrebocsátom, nem kell seggberúgni engem senkinek, teljesen másról van szó. Meg szerintem nyugodtan el lehet tenni azt a bakancsot. ;)

Voltam ma (izé, már tegnap) egy barátommal egy kitalált helyen, ott is felmerült már ez a dilemma. Azt hittem, tudom a megoldást, pedig nem, hiszen azért dilemma. :)

A probléma ugyanis az, hogy a jóérzés, az ész, az empátia diktálta „helyes cselekedet” szembenáll azzal, hogy „szerelemben, háborúban mindent szabad.” És ebben még a való világ tényei nincsenek is benne.

Közbevetem ezt a 70-es évekbeli ázsiavíziós fesztiváldalt: :)

Amit tettem kb. 6 hete, az akkor „helyes cselekedet” volt. Érzelmileg nem ott voltam, ahol lennem kellett volna, így inkább mentem oda, ahova „kellett”. (Tuuudom, senki nem kényszerített. :P) Tudatában is annak, hogy mit vállalok, meg illúziófelhőben is, hogy lehet ebből valami. A felhő lassan felszállt, ön- és emberismereti kurzus lett belőle, persze megpróbálva kihozni belőle a legjobbat. Vége lett, az érzelemnek is annyi, és most nézhetek szembe magammal, hogy hogyan is gondolhattam én azt, hogy ebből akármi is lesz.

Szerintem jól jöttem ki belőle, a tanulságokat meg levonom, ezzel le is zárom ezt a témát. Slut. Ahogy a svéd filmek végén írják. :)

A dilemma meg az, hogy ahonnan eljöttem, az egyáltalán nem volt rossz, nem amiatt történt így. Igaz, azt sem nagyon tudom, hogy hogyan alakult volna, annyira nem volt kiforrott a dolog, de izgalmas volt. :) A „helyes cselekedet” az, hogy felírom a veszteséglistára, meghúzom magam, aztán elmúlik az érzés.

Vége már a rúdzsu ne dengon-nak? Akkor tessék, Rita Pavone, csak hogy a stílusnál maradjunk: :)

Ha meg teszek a szabályokra, akkor megpróbálom. Nem jók az előjelek, nem jó az alap, ki vagyok én, hogy egyáltalán ilyen az eszembe jut. De mit veszíthetek? A jó híremet? Ez a legrosszabb lehetőség, de mi változna mégis, ha ez bekövetkezne? Veszítenék egy potenciális ismerőst. Akikkel jó volna csínján bánni, és nem vesztegetni őket, kevés jó akad belőlük. Na de mi van, ha mégis lehetne a dologból valami, sőt! Ha nem próbálom meg, nem derül ki. Aztán azért verhetem a fejem a falba, hogy nem próbáltam meg...

Egy régi kedves ismerősöm egy ennél sokkal kiélezettebb helyzetben feldobott egy érmét. Előtte Istent kérte, hogy segítsen neki. Remélem erősebb ember válik belőle, és nem csinál ilyen hülyeségeket, csak másmilyeneket. :) Jobb és okosabb ember ő annál.

Én meg már nem bírom magamat becsapni az igazi érmefeldobós döntés trükkel, hiszen tudom, hogy az önbecsapáson alapul. Mindegy is, mert már döntöttem.

Csak mi a frászt csináljak, ha tudom, hogy általában rosszul szoktam ilyen dolgokban dönteni? Majd megtanulom? Ehh... :)