2009.07.05. 21:47| Szerző: Τunγacsáp

Először a zenei aláfestés (lecseréltem, ez jobb klip :)):
Amúgy a szám címe Szerelem forradalom, csak úgy szólok. :)

Megértem, ha valaki inkább kikapcsolja :)

Egész héten alig aludtam valamit, mert mindig úgy alakult. Aztán csütin jól besöröztem, utána is alig bírtam elaludni. Lehet, hogy ez furcsa, mindegy, kettőkor sikerült végül, aztán az öt óra alvás egész jónak volt mondható. A péntek este a szokásos menetrend szerint zajlott, kivéve, hogy most egy új helyet próbáltunk ki. A Silenusba mentünk. A hely jó is volt, meg nem is. A lokáció, a kényelem jó volt, a szabadtéri rész kellően fedett volt, az eső nem zavart volna minket, de nem is esett, vagy nem vettem észre. A felújítások miatt nem volt zavaró forgalom sem az utcában, nem tudom azzal együtt milyen lett volna. A kiszolgálás lassú volt, és összegyűltünk vagy 13-14-en, de ekkor sem kaptunk plusz étel-, ital- és sörlapot.

Én egész este beértem egy korsó (0,4l) Carlsberggel, legközelebb Heinekent kérek, abból rendes méretet adnak. :) Sörből szép választék van, lehet Leffe-tyelni is (© nessun norma). A kaják közül nem volt minden, amit az étlap kínált, ráadásul a tortilla-chipset képesek voltak valami alsórendű pizzaszósszal kihozni. Ezen kívül azt hiszem jó kaják voltak, de ezeket csak hallomásból tudom. A vargányakrémleves baconchipsszel (nem spóroltak vele) állítólag nagyon jó. Tetszett a hamburgerük is külsőre.

Mikor mentem fizetni, elcsíptem egy beszélgetést a pincérek között, hogy „Na ezeknek sem viszünk több piát, amíg nem rendelnek steak-et.” Nem tudom rólunk volt-e szó, gyanús, hogy rajtukmaradt a sok bepácolt bélszín. :) Már csak azért is, mert mi tettük ki a vendégek kb. felét. Még fértek volna jó sokan, kívül is volt még hely, belül pedig kongott a két szint az ürességtől.

Mivel fasza kis társaság gyűlt össze, így tovább maradtam, mint gondoltam, aztán hazafelé sikerült ébrenmaradni, bár már megint le volt járva a Budapest-bérletem, de a kalauz most nem nagyon törődött vele. Így is kettőig húztam, aztán a lóbőrt, egészen tizenegyig.

Egész szombaton olyan voltam, mint akit fejbevertek. Megnéztem felvételről a wimbledoni férfi elődöntőket, lefeküdtem megnézni a nőit élőben, a férfi páros közben ébredtem, majd megint elaludtam, mire megint ébredtem már nem tudom mi ment. Egy nap kóma.

Vasárnap már akartam valami értelmeset is csinálni, elmentem hát bevásárolni, a pénztáros csaj mosolygós kedvében volt. :) Vettem joghurtos-lime-os Alpine Freshness Milkát. Mikor az első kockát bevettem, konstatáltam, hogy az is rá van írva, hogy „with POPPING CANDIES.” Egy élmény volt! :)

Le akartam nyírni a füvet, de a fűnyíró nem akart forogni, pedig frissen élezett vágókéssel rendelkezett. Hiába, már öreg darab, lehet be kell ruháznom egy újra. Magamra mikor marad pénzem? Szülői látogatásban is volt részem, kaptam anyufőztjét, galambleves és lecsó. Fenséges volt. :)

Férfi döntő, abba is belealudtam, de aztán inkább vasaltam. Jó meccs volt. Még verset is írtam közben. Este főztem egy pudingot, jó lesz holnapra, ettem egy kis dinnyét, aztán most itt vagyok. A fűnyírás rajtam kívülálló okok miatt kimaradt, a takarítást megint én lustultam el. Talán részletekben sikerül esténként. Holnap elvileg kapok kölcsönfűnyírót, este berreghetek vele. Ha nem lesz extra programom, akár még sikerülhet is a héten kitakarítanom.

Extra program... a villamosos lány elvileg megkeres, ha már ráér a sok dolga után. Hiszem, ha látom. Más nincs kilátásban, az egyrandis lány néha mutat néma érdeklődést, de ha már nem akart másodikat, én meg igen, nem fogok még egyszer próbálkozni.

A lábfájásom remélem elmúlik csütörtökre, és mehetek táncolni. Bár ugye onnan meg lekoptak a szimpatikus lányok, úgyhogy marad a tánc kedvéért táncolás. De hát ez a fő szempont úgyis. :)

Na, ilyen énblogos bejegyzésem se volt eddig, de majd mondhatom az URL-t annak, aki megkérdi, hogy milyen volt a hétvégém. :D

Na pá.

A bejegyzés trackback címe:

https://nekemvanblogom.blog.hu/api/trackback/id/tr561228552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Τunγacsáp 2009.07.06. 07:05:56

Szerdára már van elvileg extraprogram, mondjuk ennél a lánynál sosem tudni. :)
Meg egy másik is kilátásban van.
Örülök én, legfeljebb marad itthon a kosz. :)

tuli _ 2009.07.06. 10:02:29

Hűhahű, kimerítő választ kaptam a milyen volt a hétvége csetes kérdésemre :))
Viszont most jó éhes lettem :D

Τunγacsáp 2009.07.06. 10:05:11

@sweetytuli_: Édes! :) Egy vargányakrémleves rendel? Féldisznóchips-szel? :)

Τunγacsáp 2009.07.06. 20:22:29

A fűnyírás félbemaradt, mert jött az eső. Szerintem már több, mint a fele kész van. :)

Τunγacsáp 2009.07.07. 21:21:42

Fűnyírás kész. :)
A lábfájás rosszabb, mostanra be is dagadt. De hogy a térdemből hogy mászott le a bokámba a fájás, az egy rejtély. Majd az orvostudomány megmondja, de most a sarlatán sebész helyettesíti a háziorvosomat, nem is tudom mi legyen. :S
Előveszem a műanyagos, légpárnás, kompressziós bokaszorítómat.

Τunγacsáp 2009.07.20. 16:52:08

Ja, azóta kipróbáltam a guacamolét, de nem jött be. De a többi paradicsomos tapas igen! A házisörük viszont szar.
süti beállítások módosítása