A tettek szerintem önmagukért beszélnek. Azért leírhatom, mert a szó elszáll, a blogposzt megmarad.
Körül vagyok véve emberekkel, azt hiszem ez elkerülhetetlen, legyen szó akárkiről. Az a jó dolog, hogy ezeket a betűket most barátokra pazarolhatom.
Az egyik barátom azt mondta, hogy kiábrándító dolog megmagyarázni, hogy miért kedvelünk valakit. Ezért nem is teszem. Azt hiszem nem is tudnám. Amit el tudnék mondani, az talán az, hogy hogyan érzem velük jól magam. Ez viszont szerintem mellékes. Ha jól érzem magam, akkor jól érzem magam, és kész. Nem tudok különbséget tenni a „jó érzések” közt. Mind fontos. Tudom, hogy ők is jól érzik maguk velem, mert rám pazarolják az idejüket.
Még ha ez nagyképűen hangzik is, kétlem, hogy nem így lenne. De mindegy is, ha most csak egy szót írhattam volna, akkor:
Pazar.